Meglepően fiatalon is meg lehet szerezni az A kategóriájú, korlátlan motorjogsit?

Múlt hónapban muszáj voltam elvinni az autómat a kötelező szervizre, tovább már nem halogathattam a dolgot. Az olaj is öregebb volt már egy évesnél, ráadásul a kilométerek is összejöttek, arról nem is beszélve, hogy egy ideje a kipufogó is elég furcsa hangokat adott. Sajnos hajlamos vagyok halogatásra, tudom magamról nagyon jól, De amikor már a biztonság is felmerül, akkor azért félreteszem a rossz szokásaimat. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy a kis szerviztúra kapcsán fogom megtudni, hogy milyen is az A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei, amire viszont már egy ideje kíváncsi voltam. Régi dédelgetett vágyam, hogy motorozni kezdjek, talán az autómat is kevesebbet használnám.

Tehát mikor vittem szervizbe a kocsimat, kicsit várnom kellett, amíg átnézték és előzetes becslést mondanak, hogy nagyjából mennyi idő lesz. Mivel gyanakodtam, hogy nem csak egy rutin generálról lesz szó, így nem is csodálkoztam rajta, hogy tovább tart a szokásosnál. Amíg az udvaron várakoztam, egyszer csak közeledő robajra lettem figyelmes, majd begördült az udvarra egy gyönyörű szép klasszikus motor. Olyan markáns, mély hangja, olyan szép alapjárata volt, hogy azonnal biztosra vettem: ez valami elég komoly járgány lesz. A motoros helyet keresett vele és leparkolt, de az igazi megdöbbenés csak akkor jött, amikor levette a bukósisakját. A srác nem lehetett több 20-21 évesnél, és mégis egy ilyen gépszörnyet vezetett! Először nem is tudtam, hogy mire gondoljak, csak az járt a fejemben, hogy basszus, de le vagyok maradva!

A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei

A fiatal srác bement a műhelybe, gondolom megbeszélni a javítást vagy karbantartást, én pedig lopva közelebb osontam a motorhoz, hogy jobban szemügyre vegyem. Annyira gyönyörű volt, és olyan erőt árasztott magából, hogy egészen elvarázsolódtam. A krómozott alkatrészek csillogása, a formák, a tömeg… Egészen hipnotikus hatással volt rám. El is felejtkeztem magamról, észre sem vettem, hogy az ifjú motoros odalép mellém. – Szép, mi? – kérdezte vigyorogva. Úgy meglepődtem, hogy talán még ugrottam is egy kicsit. Pár percbe beletellett, mire kipihentem az ijedtségemet és kellőképpen kinevettük magunkat a figyelmetlenségemen. Nem győztem dicsérni a motorját, miközben hosszas diskurzusba kezdtünk teljesítményről, fogyasztásról, egyebekről. Aztán nem bírtam tovább, és rákérdeztem. A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei érdekeltek, meg az, hogy hogyan lehetséges, hogy ilyen fiatalon már ekkora motort vezet. Elmondta, hogy ha már több, mint 3 éve van meg az A2-es motoros jogosítvány, akkor akár 20 évesen is meg lehet szerezni az A korlátlant, de normál esetben a korhatár 24 év. Ajánlott a figyelmembe egy weboldalt, ahol minden erre vonatkozó információt megtalálok, ha érdekel, ő is ezen a bizonyos emlegetett oldalon találta meg az intézményt, ahol végül lerakta a vizsgáit. Igazából előnnyel indult, mert kb. 8 éves kora óta motorozik, de szerinte sosem késő elkezdeni.

Otthon aztán amint lett egy kis szabadidőm, rögtön mentem is fel a motorjogositvany.com oldalára, hogy utánanézzek alaposabban, mert izgatta a képzeletemet az A korlátlan motoros jogosítvány szerzés menete és feltételei. Felélesztette bennem a vágyat a találkozás, hogy én is motorra pattanjak és meghódítsam az országutakat! Minden úgy volt, ahogy a srác mondta, 24 év a minimum, ha nincs korábbi tapasztalatod, de az nekem bőven megvan, úgyhogy innentől már csak pénz és elhatározás kérdése. Kicsit féltem tőle, hogy vajon anyagilag mit jelent majd ez, de kellemes meglepetés ért: egyáltalán nem találtam drágának, egy személyautóhoz sokkal több pénzbe kerül a tanfolyam, mint az itt feltüntetett árak. Ezek után nem volt visszaút: beiratkoztam egy tanfolyamra. Alig várom, hogy elkezdhessem a kiszemelt iskolában a tanulást, utána pedig az enyém lesz a horizont, bejárom az egész országot!