Észrevettem, hogy a barátaim nagyon sokat változtak az évek múlásával. Valószínűleg persze nem csak ők, hanem én is, de ezt nekem elég nehéz lenne észrevenni. A gyerekkori legjobb barátommal, Szilárddal találkoztam pénteken, ez a találka gondolkodtatott el. Miután hazaértem, eltöprengtem rajta, hogy mennyire más lett Szili személyisége, szinte már rá sem ismerek.
Szilárd az autók megszállottja lett az elmúlt években. A kipufogó technika a szívügyévé vált, rendszeresen erről tartott nekem hosszú, fárasztó beszámolókat. Pénteken is úgy érkeztem a bárba, hogy előtte már lelkileg felkészítettem magam az autós sztorikra. Nagy meglepetésemre, azonban a barátom alig néhány mondat erejéig tért csak ki a járgányokra, helyette a műanyag ablak méretre gyártás témakör volt most terítéken.
A haverom épp egy házfelújítás kellős közepén tart, szóval a nyílászárók gyártása, vásárlása, kicserélése az, ami igazán fontos számára. Ezt persze nem is rejtette véka alá, minden részletről beszámolt nekem is. Megtudtam, hogy a műanyag ablakokat méretre gyártják, tehát a vásárlás előtt igen fontos megmérni, hogy pontosan milyen nagyságú nyílászáróra van szükség. Az ablakgyártók is természetesen szabványokkal dolgoznak. Ez könnyebbség a gyártóknak, a kivitelezőknek és a beépítőknek is, hiszen minden alkalommal lehet ugyanazokkal a méretekkel számolni.
Szilárd elmondása szerint az ablak méreteknél minden esetben a szélességet szorozzuk meg a magassággal. Ezt azért jó tudni, mert a vállalkozónak is így kell megadni a méretet, hogy a megfelelő ablakot tudja majd kivinni a helyszínre. Ezáltal sok időt meg lehet spórolni, ugyanis lassabb a folyamat, ha a kivitelezőnek kell lemérnie az ablakok méretét. Valamint az sem mellékes, hogy ha már le vannak mérve a nyílászárók, akkor kifejezetten arra lehet árajánlatot kérni, így nem ugrik bele az ember olyan könnyen egy drágább vállalkozó megbízásába.
A haverom természetesen lemérte az ablakkeretet, mielőtt kivitelezőt keresett volna. Állítása szerint a nyílászáróknál a tok külső méretei vannak megadva, így a kicserélendő ablakok körül meg kell bontani egy helyen a burkolatot, és meg kell nézni, hogy mekkora az a rész, ami nem látszik. Ha ez megtörtént, már lemérhetővé és kiszámíthatóvá válik az ablaktok külső szélessége és magassága. Bár ez kosszal jár, valamint csúnya lesz a fal, de sajnos kikerülhetetlen a folyamat. Az ablak kicserélésével pedig úgyis megbontják a vakolatot, egész a tégláig ki fog látszani a fal. Szilárd barátom büszkén mutatta a telefonjáról a képeket, hogy ő hogyan bontotta meg a vakolatot. Úgy láttam, hogy nagyon elégedett a teljesítményével.
A péntek estém sajnos egész végig az ablakokról szólt. Szilárd már nem képes azokról a könnyed vicces témákról beszélni, mint régen. Nincs mit tenni, elfogadom így. Az ablakos téma még mindig jobb volt, mint a kipufogó technika. De néhány alkalom után biztos már a nyílászárókat is unni fogom.