Egy megbízható autószerviz kincset ér!

Előfordul, hogy az embert váratlan meglepetések érik. Ezek lehetnek kellemesek vagy éppen nagyon kellemetlenek is, és velem épen az utóbbi esett meg. Éppen tartottam valamerre, amikor sajnos sikerült belefutnom egy iszonyú kátyúba. A féltengelynek és a lengéscsillapítóknak nem lett bajuk, viszont sajnos a kipufogódob akkorát zuttyant, hogy hozzáért a gödör széléhez, és egy helyen kilyukadt. Ez úgy vettem észre, hogy iszonyú zajos lett a kocsi alapjárata is, pláne ha gázt adtam. Olyan volt, mintha egy rali autóban ültem volna, csak éppen verseny nélkül. De akkor már nem volt mit tenni, keresnem kellett egy szerelőt valahol itt, Budapesten.

Otthon aztán a férjemnek is elmeséltem, hogyan jártam, ő pedig legnagyobb megdöbbenésemre felkapta a fejét, és hozzáfűzte, hogy mekkora szerencse. No nem a sérült kipufogóra értette, hanem arra, hogy pont aznap mestélt a munkatársa neki a MetaAutoszerviz.hu szerelőműhelyéről, amit nem sokkal korábban talált. Állította, hogy ennyire felkészült és profi autószervizben még nem járt korábban, pedig vezet 30 éve. Ráadásul a MetaAutoszerviz.hu a 19. kerületben található, igen jól megközelíthető helyen, nem kell érte átvágnom a városon vagy az M0-ás körgyűrű valamelyik isten háta mögötti lehajtójától visszaevickélnem. Egyszerűen csak foglalok időpontot megbeszélésre, állapotfelmérésre, és ők megjavítanak bármit.

És hála az égnek így is lett. Felnéztünk még aznap a MetaAutoszerviz.hu oldalára, láttuk, hogy kipufogót is javítanak/cserélnek, és így el is dőlt, hová visszük a tragacsot. Emellett a feltüntetett díjszabás sem volt egyáltalán vészes, teljesen kifizethető egy igényes javításért cserébe. Szóval elvittem pár nap múlva óvatosan a kocsit, megnézték, és megmondták, mennyi idő lesz, amíg kikupálják. Sajnos elég rozsdás volt a dob, ezért is tudott beszakadni, így cserélni kellett. De nem baj, hiszen az új már sokkal jobb szűrő tulajdonságokkal bír, és halkabb is. Úgyhogy összességében nagyon elégedett vagyok azzal, amit a MetaAutoszerviz.hu nyújtott, és egy életre megjegyeztem, hol van az a rohadt kátyú. Több ilyen hibát nem szeretnék véteni.