Autószerelés és fogászat egy csapásra

Gondolom ti is tapasztaltátok már, hogy sajnos nem mindig úgy van mindenre ideje az embernek, ahogy azt szeretné. Nincs ezzel baj, hisz ahogyan gyorsult az életünk, gyorsult velünk a világ is, így nagyon sok mindent gyorsabban el tudunk intézni, mint akár csak évekkel ezelőtt. Azonban vannak olyan dolgok, amiken nem szabad időt spórolnunk. Ilyen például az egészségünk megőrzése, vagy ha már nagy baj van, akkor tenni a probléma megszűntetéséért. Én például nem tudom eldönteni, hogy az időhiány, vagy a félelem miatt inkább, de évekig halogattam a fogorvoshoz menetelt.  Nem volt komolyabb probléma, de azért, amiért sokáig halogattam a dolgot, sokkal többet kellett végül a fogorvosi székben töltenem, mint amennyit az alap probléma megkövetelt volna. Csak hát ugye a hosszú ideig halogatás sosem jó, mert a kis probléma újakat generál, és sokkal nagyobbakat generál.

Sajnos mire eljutottam a fogorvoshoz, addigra már nem volt lehetőség megmenteni a problémás fogat, így ki kellett húzatnom. Szerencsére hátsó fogról volt szó, így nem volt annyira kellemetlen a szituáció. Egyeztettem is a fogpótlás árát az orvosommal, de sajnos olyan magas összeget mondott, amit abban a helyzetben nem volt lehetőségem kifizetni. Azonnal elkezdtem utánajárni a fogpótlás áraknak, és meglepetten tapasztaltam, hogy milyen eltérések vannak a piacon. Szerencsére nem sokat kellett keresgélnem, mire találtam egy számomra is elfogadható fogpótlás árakkal dolgozó orvost.

A vicces az egészben az, hogy ugyanígy a halogatás miatt az öcsém is hasonlóan járt, csak nem a fogorvossal, hanem az autójának szerelésével. Kipufogó problémái adódtak, de nem állt rendelkezésére megfelelő alkatrész, így mindenféleképpen segítséget kellett volna igénybe vennie. Addig halogatta végül, hogy még nagyobb lett a probléma, így a teljes kipufogó rendszert cserélnie kellett. Az egyik ismerőse, aki ebben segíteni tudott neki, pontosan a fogpótlás miatt felkeresett orvosom mellett lakott, így a kedves öcsém felajánlotta, hogy intézzük el ezt a két kellemetlen dolgot egy csapásra, így amíg én a fogorvosi székben ültem, ők sikeresen meggyógyították a betegeskedő kipufogót.

Azt hittem, hogy nekem sokkal rosszabb élmény lesz, hiszen már gyerekkorom óta rettegtem a fogorvosoktól, de aznap nagyon kellemesen csalódtam. A várakozásaimmal ellentétben abszolút nem éreztem fájdalmat, nem volt kellemetlen érzés, sőt amikor éppen tudtam beszélni, nagyon kellemesen elcsevegtünk a doktorral. Nem is gondoltam volna, hogy lehet mosolyogva is kijönni egy fogorvosi rendelőből. Ráadásul még a pénztárcámat sem terhelte meg olyan nagyon ez az akció, a kedvező fogpótlás áraknak köszönhetően, így a jókedvem teljesen indokolttá vált. Nem úgy mint szegény öcsémnek. Neki  sokkal jobban fájt mind a kipufogó csere, mind pedig az ezáltal létrejött többletkiadás. Sőt, még időben is sokkal jobban jártam, mert várakoznom sem kellett, valamint a beavatkozás is gyorsan végbement, így sokkal korábban végeztem a fogorvosnál, mint öcsém az autószerelőnél.

Most már biztos, hogy legközelebb – bár nagyon nem szeretném, hogy legyen még egyszer rá példa – ugyanehhez a fogorvoshoz fogok visszatérni. Ha az öcsém nem is tat velem autószerelés céljából, még így is sokkal jobban járok, mint bármikor ezelőtt. A történet tanulsága tehát az, hogy ha az embernek problémája adódik, akkor a legrosszabb megoldás a halogatás! Akár az egészségetekről, akár más dologról van szó, higgyétek el, hogy az azonnal orvosolt probléma igényli a legkisebb energia, pénz és idő befektetést is.