A férjem egy időben azzal foglalatoskodott, hogy az autóját minél szebben feldíszítse. A kipufogóra is aggatott ilyen aranyozott függelékeket, szerzett rá díszlécet, és még matricákat is ragasztott az ablakokra. Miután végzett a kocsi feljavításával, elégedetten szemlélte a művét.
Az utolsó simításokhoz nekem is asszisztálnom kellett, üvöltve hívott le a pincébe, hogy tartsam a ragasztót, és minden rendben legyen. Egészen meghatódott, amikor közösen fejeztük be a műremeket, egy újabb közös gyermeknek vélte az autót. Amikor befejeződött a folyamat, elmondhatatlanul boldogok voltunk mind a ketten: ő érthető okokból azért, mert hónapokig dolgozott az autón, hogy úgy nézzen ki, ahogyan megálmodta, én meg végre visszakaphattam az álomból éppen ébredező férjemet, karikás szemekkel és még félálomban, de most már egészen érzékelve a valóság korlátait.
Örömömet látva, hogy mennyire szeretem, hogy együtt alszunk, és nem hajnali háromkor zuhan be mellém az ágyra, elfáradva a hegesztéstől, koszosan és izzadtan, azt mondta, a következő projektje én vagyok.
Reggel kávéval ébresztett, és úgy csókolta meg a homlokom, ahogy annak idején a nagymamám altatáskor. Elvitt az iskolába is, akkoriban matematikát tanítottam egy rettenetes középiskolában, amikor kiszálltam az autóból (amit természetesen mindenki tátott szájjal figyelt), a kezembe nyomott egy uzsonnás dobozt is. Nagyon hálás voltam a törődéséért.
Egész későn, hat után értem haza, és rajta kaptam őt azon, hogy swarovski ékszereket nézeget a neten. Mikor megkérdeztem, mégis mit csinál, azt válaszolta, hogy szégyelli magát, amiért az autót előbb feldíszítette, és most már eljött az ideje, a végső idő, hogy én is el legyek kényeztetve csinos dolgokkal. Szóval leültetett maga mellé, én pedig a swarovski ékszerek bűvkörébe kerülve engedelmeskedtem neki, kiválasztottam négy darabot, amik a leginkább tetszettek. János azt mondta, hamarosan meg kell érkezzenek, addig pedig érjem be egy sállal, amit tegnap vett nekem: egy nagyon puha, műszőrme sál volt. Egészen meghatódtam ettől az elhalmozástól, nem voltam hozzászokva ilyen mennyiségű ajándékhoz. Persze ő mindig jó férjem volt, nagyon szerettük egymást kapcsolatunk első pillanatától kezdve, de általában apróságokkal lepett meg, nagyon sokszor kaptam virágot, kedves üzeneteket a hűtőre írva, reggeli kávét… egyszer születésnapomra kaptam egy első kiadású Feynman könyvet, akkor eléggé eltört a mécses, hogy ő tényleg ennyire ismer engem… Magához szorított akkor is, és kedvességeket sutyorgott a fülembe.
A swarovski ékszerek hamarosan megérkeztek, férjem hamarabb ért haza, szóval ő vette őket át, mire én megérkeztem, már az ágyamon fogadtak a kis csomagok. Elnyűtt arccal, meglehetősen fáradtan, de azért leplezhetetlen örömmel bontottam ki őket, vettem elő a dobozkából. Gyönyörűek voltak, csak úgy csillogtak, ahogy a halvány fényű olvasólámpa felé fordítottam őket.
Alig vártam, hogy eldicsekedjek az iskolában a tanártársaimnak, meg persze a diákjaimnak is, hogy nekem mégis milyen kedves és gondoskodó férjem van, akitől ilyen csodálatos kis csecsebecséket kapok ajándékba. A fülbevaló, amit választottunk, tökéletesen passzolt a kosztümjeimhez, a nyaklánc meg a fülbevalóhoz, szóval egységes és harmonikus volt a kinézetem. Előkészítettem a másnapi ruháimat, hogy minden simán menjen reggel, és csak magamra kelljen kapkodnom a rongyokat.
A gyerekek és a kollégáim a várakozásaimnak megfelelően dicsértek, én meg Jánost mondtam el minden földi jónak, a nők és az asszonyok irigykedő pillantásokat vetettek hol az ékszerekre, hol az íróasztalomra helyezett képre a legszebb emberről, Jánosról.
Amikor hazaértem, elégedetten meséltem neki, mennyire odavoltak a többiek a nyakláncomért meg érte is. Hogy milyen irigykedve nézett rám az Éva meg a Flóra. Ő meg sunyi mosollyal simított végig a karmon, hogy az remek, most viszont öltözzek, mert hivatalosak vagyunk egy rendezvényre, ahol túlragyoghatom a szépségemmel ezeket a csodás swarovski ékszereket…